Ünnepélyes alapkőletétel

Bérelhető irodák, műhelyek és raktárak a gödöllői ipari parkban
Új távlatok kisvállalkozásoknak

Nemrég lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park (GIP) Szolgáltató Központjának alapkövét. A több mint másfél milliárd forintos beruházással 2009 júliusára megvalósuló létesítmény elsősorban a kis- és közepes méretű vállalkozások számára fog új lehetőséget kínálni mind irodák és raktárhelyiségek bérlésére, mind különféle szolgáltatások igénybevételére.

Az ünnepélyes alapkőletételen Mészáros László, a GIP Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az igények ismeretében megtervezett 3.500 négyzetméter alapterületű Szolgáltató Központban több mint 400 négyzetméteren alakítanak ki 17-19 db irodát, melyekből - igény szerint - akár több helyiség is összenyitható. A modern munkahelyek klimatizált, telekommunikációs kapcsolódási pontokkal, valamint teakonyhával lesznek felszerelve. E bérelhet irodák mellett rendelkezésre állnak majd alkalmilag is bérelhető tárgyalók, sőt, egy különböző képzések, céges rendezvények, konferenciák megtartására alkalmas földszinti nagyterem is.    

Ugyancsak a telephely- és raktárbérlést preferáló kisvállalkozások számára alakítanak ki 13 önálló (egyenként 80 négyzetméteres) műhelyt - melyekből igény szerint több egység szintén összenyitható -, illetve egy több mint 1000 négyzetméteres raktárépületet, amelyből különböző nagyságú raktárrészek vehetők igénybe, bérelhető targoncával, hulladékudvarral. A Szolgáltató Központ vonzerejét nem csupán a kulturált munkakörülmények és a kisvállalkozásokra szabott bérleti díjak adják, hanem a számos szolgáltatás igénybevételének lehetősége is. Ilyenek például az ipari park portaszolgálatával összekapcsolt felügyeleti rendszer, a büfé, a nyomtatványbolt, illetve a postai, banki, jogi, marketing és oktatási szolgáltatások is. 

Az ipari park bejáratánál helyet foglaló Szolgáltató Központ épületegyüttese a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) pályázatán nyert 472 millió forintos uniós és állami támogatás mellett saját forrásból valósul meg.

Mészáros László bejelentette, hogy 7,4 hektáros új parcellázás révén 33 db telekkel bővítik a GIP összközműves telekkínálatát 1.200-3.600 négyzetméteres alapterületi méretekben, mivel a tapasztalatok szerint ezekre mutatkozik a legnagyobb kereslet. A két éve 40 hektáron létesített ipari park területének eddig a harmada, 27 db telek kelt el. Az M-31-es gyorsforgalmi út 2010 tavaszi átadásával lényegesen javul a GIP közúti megközelíthetősége, ami felértékeli Gödöllő ipari parkját. A GIP stratégiájában változatlanul elsőrendű cél a magas hozzáadott értéket képviselő, tudás alapú, innováció-orientált iparágak, vállalkozások megnyerése és letelepítése.

Az alapkőletételen Gödöllő polgármestere, Dr. Gémesi György kiemelte, hogy a beruházás jól illeszkedik a város "Érdekvédelem, városfejlesztés és gazdaságfejlesztés" című programjának második két eleméhez is. Rámutatott arra, hogy a jelenlegi zavaros gazdasági környezetben induló beruházás nem a jelen, hanem a jövő számára teremt értéket, így szolgálva a környékbeli kis- és közepes vállalkozások fejlődését.

"A főleg magas hozzáadott értéket előállító betelepülőket megcélzó GIP projekt kuriózumot jelent a főváros agglomerációjában található, főleg logisztikai felhasználókra koncentráló ipari fejlesztések között" - emelte ki Kiss Ernő, az Eston International Zrt. Ipari Ingatlanok Divíziójának vezetője. "A különböző méretű vállalkozásokat kiszolgáló, széles körű szolgáltatásokat nyújtó modern ipari park világos és hosszú távú stratégiával rendelkezik, amelyet a fejlesztő a helyi önkormányzat, továbbá a környékbeli oktatási és gazdasági intézmények felől érkező igényekkel összhangban, kölcsönös egyeztetéssel igyekszik megvalósítani, s ez jelentősen hozzájárul a fejlesztés sikeréhez."


Az Eston International Zrt. tanácsadóként működik közre a Gödöllői Ipari Park fejlesztése és értékesítési folyamata során.

*/ 1